Bemutatkozás

 

Hosszú évek óta hajt, űz a kíváncsiság, hogy egyre mélyebben ismerjem meg a racionalitáson túli valóságot. Ezekkel az ismeretekkel, itt és most hatással legyek az életünkre, világunkra. Agykontroll, Reiki mester-tanár, Hipnocoach, Atlantiszi mágia, Szellemgyógyászat, Energia gyógyászat, Aura-Soma, Családállítás, ColorGenetics és hanti-magyar szakrális rítusok, sámáni módszerek művelésén keresztül élesítem érzékelésemet.

Életemet végig kísérte a racionális gondolkodás és a gondolatokon túli, metafizikai és a pszichológia iránti intenzív érdeklődés és tanulás. 2012-ben kerültem kapcsolatba a Feldmár Intézettel, ahol Feldmár András magyar származású kanadai pszichológus és terapeuta foglalkozásain, előadásain és iskolájában vettem részt. Ahol az etika, az hogy hogyan bánunk egymással a legfontosabb. Az Intézet vezetőjével a 2 éve elhunyt Bükki Dorkával, 1 éven keresztül vezettem „on-going” csoportot és workshop-ot, melynek eredményességét látva, azóta egyéni és csoportos foglalkozásokat tartok több módszer felhasználásával.

A misztérium gyerekkorom óta része az életemnek. Keresztény családba születtem, ahol természetes volt a lakás szentelés, az ünnepek megélése, az ima, mint transzcendens kapcsolódás a felettünk állóhoz. Az egyházi kereteken ki- és túllépve, a világ sokszínű transzcendens élményeinek megismerése és megélése, a mai napig egy áramlás bennem.

Életemben egy halálközei és több világ-határ átlépési élményem volt. Ezek az események és hatásuk inspiráltak, hogy emberi életünk és lehetőségeink megismerése végett, alternatív gyógymódokat, technikákat tanuljak.

Az Agykontroll után, az Atlantiszi mágiában energia-gyógyászatot, szellem-gyógyászatot, jóslást, halott lélekkel kapcsolódást, szertartás vezetést és még sok minden egyéb módszert sajátítottam el. Az Amerikai Hipnózis Egyesületnél (National Guild of Hypnotists) hipnoterapeuta végzettséget szereztem. (Magyarországon hipnocoach-ként használhatom)

Család- és rendszer állítás, Aura-Soma, Színkonzulens és ColorGenetics végzettségemmel, csoportos és egyéni állításokat is tartok.

Közel egy évtizede, szorosabb megéléseim lettek a „sámáni” utamon. Oguz Majercsik János tanításai, iskolája, elvonulásai és Solyomfi-Nagy Zoltán szertartásai, tanításai szárnyai alatt.

2018-ban kapcsolódtam Szigiljetov Vitalij keleti hanti hagyományok képviselőjéhez, az Ő általa vezetett Medve szertartáshoz, mely a keleti hantik Medve szertartásához volt kötve és azonos időben történt Magyarországon. Ennek hatása, megrázó és felejthetetlen volt. Azóta, nemcsak barátok, hanem szellemi társak is lettünk. Az eltelt években nagyon sok időt töltöttünk együtt, kutatva a magyar hagyományainkat, rítusainkat, néprajzi emlékeinket, összevetve a hanti rítusok hasonlóságával és mélységeivel. Egyéni és közösségi szertartásokat, előadásokat tartottunk, tartunk. A Napszarvason, már a 4.-et!

Ezt a sok felhalmozott tudást, kincset, szeretném, szeretnénk másoknak is átadni.

Bármilyen minőségű kapcsolódás, szeánsz velem, nem minősül orvosi, pszichológiai terápiának és nem helyettesíti azokat. 

+36209147487

szaboildikopiroska.hu